Töménytelen energiát pazarol a demokratikus ellenzék annak a problémának a megoldására, hogy hogyan tudná növelni a szavazótáborát azokkal, akik jelenleg a Jobbikra, a Fideszre szavaznak, vagy kedvenc párt híján el sem mennek szavazni. A megoldás pedig kézenfekvő. Foglalkozni kell azokkal a kérdésekkel, amelyek őket foglalkoztatják. Ezekre demokratikus válaszokat is lehet adni. Sok ilyen kérdés van, itt csak néhányra utalok.

Az a választói réteg, amelyet meg kellene nyerni, a következő jellemzőkkel rendelkezik: nacionalista (magyarság-központú), idegengyűlölő (vagy legalábbis fél a nem magyaroktól), kockázatkerülő (emiatt nem akar maga gondoskodni a sorsáról, hanem az állam segítségét igényli, szociális biztonsággal, központi ellátással, az egyéni boldogulás helyett), továbbá konzervatív (ami jó volt az apáinak, nagyapáinak, azt tartja ő is példaképének). Mindehhez kapcsolódnak egyéb fóbiák: a cigánygyűlölet, a melegek elítélése, a zsidókkal szembeni bizalmatlanság, az erős, kardoskodó-hepciáskodó nőktől való félelem, továbbá olyan önbizalomnövelő legendák, mint a magyarság ősi jellege (minden fontos dolgot mi találtunk fel, a kocsitól a gatyáig, a rovásírásunkat ősember-barlangokban is megtalálták) s a többi. Ezek az elképzelések tükrözik a félelmet a jövőtől, amely félelem ellen csak egy erős keresztény állam, a nép törekvéseit megvalósító, tekintélyes vezető a biztosíték.

A fenti leírás egy bizonytalan, dicsőségre vágyó, de azt maga kivívni nem tudó, ha nem is - Kertész Ákos szavaival - genetikailag szolgalelkű, de a történelem folyamán azzá szocializálódott népre utal. Ezen az attitűdön nehéz változtatni, de fel lehetne mutatni olyan válaszokat, amelyek foglalkoznak ennek a domináns lakossági csoportnak a kételyeivel, beidegződéseivel, miközben arra is reményt adnak, hogy változtasson a sorsán. A jobboldal felé kell nyitni, de megmaradva az arany középúton.

A problémák közül vegyünk szemügyre néhányat!

Nacionalizmus, nemzetféltés."A magyar szorgalmasabb, mint a szlovák, a román vagy az ukrán, viszont ezt nem viszi túlzásba, mint a sváb. A magyar okos, de nem olyan ravasz, mint a zsidó. A magyar gerinces, de nem olyan ész nélkül rendkövető, mint a német. A magyar szabadságszerető, de megvan a magához való esze." Nos, ezekből a sztereotípiából ki lehetne gyúrni egy olyan korszerű magyarságeszményt, amelyik a meglévő erényekre épít, de minden eleme előre mutat.

Azt tekintsük magyarnak, aki szorgalmas, okos, gerinces és együttműködő - együttműködik a többi magyarral és a "szomszédokkal" egyaránt. Mivel az egész történelmünk azt bizonyítja, hogy a magyar egy kevert nép (a finnugoroktól a bolgárokon, törökökön, szlávokon és betelepített németeken, ide letelepült zsidókon és ide vándorolt cigányokon keresztül az újabb korban betelepülő kínaiakig, vietnamiakig, arabokig, itt maradt fekete diákokig), mindenkit magyarnak tekinthetünk, aki egy korszerű magyarság-eszménnyel azonosulni akar és képes. Aki megtanul magyarul, elsajátítja a magyar kultúrát, és kiveszi részét a közös munkából. (Persze nem ártana egy füst alatt angolul is megtanulni, hogy a külföldiek is megértsenek bennünket.) Nem az öltözködésen múlik, hiszen ha a Pest környéki svábok hordhatnak fejkendőt és az erdélyi árusok széles karimájú szalmakalapot, a cigányasszonyok pedig (szerte a világon) színes szoknyákat, akkor miért ne tudnánk elviselni a muszlimok kendőjét vagy az afrikaiak színes fejfedőit? És nem is a valláson múlik, hiszen ha büszkék vagyunk a Vatikánnal dacoló református hagyományainkra (Horthy Miklós is református volt), akkor miért ne fogadhatnánk el a zsidókat és a muszlimokat (akikkel közös Istenben hiszünk, ráadásul a muszlimok még Jézus prófétaságát is elfogadják)? A kínaiak, vietnamiak, koreaiak nélkül pedig megbénulna a magyar kiskereskedelem.

És senki sem állíthatja, hogy ők nem szorgalmasak vagy hogy nem akarnak gyereket. A Magyarországon született, magyar óvodába járó, magyar dalocskákat tanuló kínai származású gyereknél mennyivel magyarabb az, akinek már a szülei is itt születtek? Legyen mindenki magyar! (Ha olyan jó magyarnak lenni, mint ahogy sokan állítják.)

Jelentősebb problémák csak a cigányokkal lehetnek, akiknek a vándorhagyományai évszázadok óta fékezik a domináns népbe való beolvadásukat. Sokan integrálódnak, keményen dolgoznak, és a magyarság népesedési fogyását talán épp ők tudnák megállítani. Csak ehhez el kellene őket fogadni teljes jogú magyaroknak. A temperamentumos viselkedés, a magántulajdon laza kezelése (magyarul: az ordítozás és a lopás) olyan csoporttulajdonságok, amelyeket kívülről nehezen lehet megváltoztatni. Ehhez szükség van egy erős roma értelmiség kialakulására, amelynek viszont a roma pedagógusképzés és a közösségen belüli magatartási nevelés a kulcsa. Adjunk munkát a cigányoknak, és követeljük meg tőlük a kulturált viselkedést! Egy ilyen kampány természetesen az önző módon megnyilvánuló, másokat megbotránkoztató nem cigányokat is arra késztethetné, hogy normálisabban viselkedjenek.

Kell polgárőrség, és kellenek a térfigyelő kamerák, de a mindenféle bűnözés és a (futball)huliganizmus ellen, nem pedig a roma népesség "megfékezésére". Ha több roma tudna munkához jutni (és szerintem akár a 100 százalék is lehet a cél), akkor kevesebben fognak bűnözni rászorultságuk miatt.

A magyar eredetlegendákat és hagyományokat az iskolában is ekként lehetne tanítani: legendaként és hagyományként. Én a rovásírást is bevezetném az iskolában - intellektuális gyakorlatként. (Hangsúlyozva, hogy lám, a héber és az arab írás is jobbról balra halad.) Csak annak nincs értelme, hogy a helységnévtáblákat így írjuk ki, hiszen senkitől sem várhatjuk el, hogy játékból megtanulja.

Én még abban sem látnék leküzdhetetlen problémát, hogy a magyarság finnugor eredetét is a feltevések szintjére süllyesszük le. Kinek ártanánk vele? Nem az a lényeg, hogy kik voltunk és honnan jöttünk, hanem az, hogy most kik vagyunk, és Közép-Európában mi a dolgunk. Az - orbáni megfogalmazásban - "félázsiai nép" is be tud illeszkedni Európába, méghozzá anélkül, hogy mindjárt a maga vállára venné az európai keresztény kultúra megvédésének feladatát.

Hogy a fentieket formalizáljuk, felvetem egy "magyar eskü" vagy "magyar hitvallás" kötelező letételét. Abban benne lennének mindazok a pozitívumok, amelyeket magunknak tulajdonítunk (vállalás formájában), és elhatárolódnánk minden olyan rossztól, amelyeket mások tulajdonítanak nekünk. Aki ezt az esküt leteszi, azon számon is kérhető lenne, ha nem "magyarhoz méltóan" viselkedik.

Szociális biztonság.Azoknak az állampolgároknak a számára, akik félnek az egyéni kockázatvállalástól, korlátozott mértékben fel lehetne eleveníteni az állami szektort. Ez mindenkinek biztosítaná a hasznos munkát és némi fizetést. Olyan vállalatokat, intézményeket kellene létrehozni, amelyekben közhasznú termelés és szolgáltatás folyik, és a gazdasági céljuk nem a profit maximalizálása, hanem a veszteség minimalizálása. Nem az utcát kellene söprögetni (bár minden munkahelyen önerőből gondoskodni kellene a rend és tisztaság fenntartásáról). A feltétel nélküli alapjövedelem eszméje kiutat mutat a szegénységből, de a teljes foglalkoztatottság némi büszkeséget, tartást is adna. Az alacsony fizetésekért kárpótolhatna az üzemi és iskolai étkeztetés, a ruhakiutalás és az üzemi orvos. Ez a szocialista hagyományok felelevenítését jelentené, anélkül, hogy a szabad vállalkozás lehetősége csorbulna. A kapitalizmuson belüli szocialista "melléküzemág". Érdemes lenne gondolkodni rajta.

Másság. A lakosság akkor is lehet sokféle, ha - a jobboldali kívánságoknak engedve - megkülönböztetjük őket nem, vallás vagy szexuális preferenciák alapján. Ez ugyanis történhet pozitív módon is. Nem a kisebbségeket kell üldözni, hanem a többséget előnyben részesíteni. Érezhetnék magukat kiemelve a heteroszexuálisok és a keresztények vagy azok, akik gyermeket vállalnak. Akik - a jobboldal szerint - hordozzák ennek a nemzetnek a sorsát. (Lehetne például egy "keresztény méltóság napja".) A feministákkal kapcsolatos ellenérzéseket nehéz kezelni pozitív diszkriminációval (hiszen a férfiak enélkül is domináns helyzetben vannak), de hangsúlyosabban védeni lehetne azokat a férfiakat, akik egy válás során elveszítik a lakást, a gyerekeket, és olykor évtizedekig jelentős tartásdíjat kell fizetniük.

Értékvédelem. A konzervatív eszme legfontosabb eleme az értékek védelme. Nem az a fontos, hogy semmi se változzék, hiszen alkalmazkodni kell a mindenkori körülményekhez, a reformok pedig ezt az alkalmazkodást segítik. Amit értéknek tartunk (erkölcsben, jellemben, viselkedésben, gondolkodásban vagy a művészetekben), azt nem szabad veszni hagyni. A kormány- és rendszerváltozások során gyakran eldobják a régi értékeket, holott ezek nagy része változatlanul tovább élhetne. Nevetséges az, ami az utcák oda-vissza átkeresztelésével történt. Mintha ez lett volna a legfontosabb. Ami egyszer felépült, és működik, azt akkor is meg kell tartani, ha egy régebbi gondolkodás vagy ízlés terméke. Az új épületek, szobrok, üzemek lehetőség szerint olyan területeken épüljenek fel, ahol semmit sem kell miattuk lebontani.

A fentieket összefoglalva, egy olyan irányvonalat szeretnék látni a politikai palettán, amely - a demokratikus alapértékek hangsúlyozása mellett - a magyarságot erősíti, a közbiztonságot és a kulturált viselkedést népszerűsíti, a szociális biztonságot növeli, minden értéket óv a pusztulástól, miközben szabadon hagyja a reformok lehetőségét is. Egy ilyen átfogó programot feltehetően a jobboldali beállítottságú szavazók is elfogadnának, és nem a Fideszre vagy a Jobbikra adnák a voksukat, -jobb híján.

És mi legyen a jelenlegi pártokkal, azok "levitézlett" vezetőivel? Egy új alakzat könnyen felszippanthatná a szimpatizánsokat. A hitelüket vesztett, de gazdag tapasztalattal rendelkező régi vezetőkről sem mondanék le. A jövőért folyó harcban ők is lehetnének  dolgos közkatonák.

Ennek az új alakzatnak persze csak akkor van esélye a győzelemre (vagy legalábbis a demokrata érzelmű lakosság megfelelő képviseletére), ha minden társadalmi réteg érdekeit számításba veszi és harmonizálja. (Még az sem baj, ha a programja emiatt eklektikus lesz, hiszen mindenki csak a saját céljainak megfelelő intézkedéseket kéri számon.)

A Momentum túlságosan elhatárolódó, az újonnan jöttek gőgjével. Ez nem nyerő taktika, és könnyen az LMP sorsára juthat. Botka László programját is egyoldalúnak érzem, amikor az eddigieknél szorosabbra akarja vonni a baloldali tábort. Az már kevés. Nyitni kell a jobboldali meggyőződésűek felé is.

.