Ez a cím kissé nagyot mondónak tűnik, de valójában egy gondolatmenet a probléma megoldásának lehetséges útjáról. Már amit én magam lehetségesnek tartok.

     Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy sokféle hajléktalan van, és ez összefügg azokkal az eseményekkel, amik megtörténtek az illetővel. És a többféle hajléktalanon nem lehet egyféleképpen segíteni. Bár talán nem látszik etikusnak, véleményem szerint jogos előbb a könnyebb eseteket megoldani. 

     Az ideális hajléktalannak van munkahelye, vagy ha momentán nincs, akkor kész munkát vállalni (amennyiben az elvégzendő munkákat egészségileg el tudja végezni). Nem iszik, vagy legalábbis nem lesz részeg. Megfelelően tisztálkodik (ha van rá módja), nem hagyja el magát (ha nincs rendes ruhája, akkor elfogadja a felkínált ruhaneműt). A többi emberrel szemben udvarias, nemcsak nem verekszik, de nem is veszekszik (nézeteltérés esetén elfogadja a másik különvéleményét, és a konfliktusok kezelésében aláveti magát egy pártatlan érdekegyeztető testületnek vagy mediátornak). Tiszteli mások személyes és magántulajdonát. 

     Nem tudom, hogy az utcán élő emberek közül hány százalékra illenek ezek a jellemzők, de biztosan egy jelentős létszámról van szó. Rajtuk úgy lehetne segíteni, ha munkásszálló típusú hajléktalanszállókat létesítenénk (esetenként visszaállítva olyan épületeket, amelyek már működtek munkásszállóként).

     A felvételkor alá kellene írni egy nyilatkozatot, amelyben mindenki vállalja, hogy ha a házirendet megsérti, akkor azonnal ki kell költöznie. Sajnos nem kerülhető el az egész létesítmény 100 százalékos bekamerázása, de ettől nem kellene félni, hiszen a dokumentációt csakis abban az esetben vennék elő, amikor vita van valakinek a negatív viselkedésével kapcsolatban, ilyenkor pedig ez a legegyszerűbb megoldás.

     A hajléktalanszállón kell lennie egészségügyi személyzetnek, takarítóknak, konyhásoknak, valamint rendfenntartóknak is (természetesen az ő viselkedésüket is kamerázni kell). Az intézmény fenntartást az államnak, esetleg az illetékes önkormányzatnak kell biztosítania. Az előbbi a jobb, mert az önkormányzatok hajlamosak a másik kerületbe áttolni a problémát, és ez végső soron országos gond. Szakértői segítséggel el kell érni, hogy a szállón lévők minél előbb munkát és lakhatást kapjanak és ezáltal kikerüljenek ebből az ellátási formából. 

     Akik nem jogosultak a hajléktalan-ellátásnak erre a legmagasabb szintjére, azokat is el kell helyezni, de a mindenekelőtt ki kell szűrni a pszichiátriai gondozásra szoruló eseteket, és a betegeket a megfelelő intézetekbe irányítani. 

     Akik az utcára kerülésük óta már elvesztették a képességüket a társadalomba való beilleszkedésre, azokat is el kell helyezni, de ezt már csak „hajléktalan táborokban” tudom elképzelni. Az elnéptelenedett falvakban talán olcsón lehet szállást találni, illetve az ott lévő épületeket úgy átalakítani, hogy abban emberi körülmények között lehessen lakni. A városi hajléktalanok nagyrészt koldulásból vagy lopásból tartják fent magukat, a táborban lakók viszont normális fejadagokat kapnának, rendszeres lenne az orvosi felügyelet, valamit oktatási és tájékozódási lehetőségeket is kellene biztosítani a számukra. A hajléktalanokon nehéz úgy segíteni, hogy azokon a településeken maradjanak, ahol eddig is csak vegetáltak.

A hajléktalanszállón, táboron, illetve a kijelölt pszichiátriai intézményeken kívül betiltanám a hajléktalan tartózkodást. Ellentétben sok liberális közéleti személyiséggel én nem ismerem el a hajléktalansághoz való jogot, és ugyanígy a rendszeres jövedelem nélküli életmódot sem. Az élethez való joghoz szorosan hozzátartozik a lakhatáshoz való jog, és senki sem mondhatja azt, hogy örömmel vállalja a lakás és gondozás nélküli szabadságot. Ha a maga számára igen, akkor sem választhatja ezt a társadalom érdekei ellenére. A társadalomnak pedig az az érdeke, hogy a konfliktusok megoldódjanak, a segítségre szorulók segítséget kapjanak, és mindenki teljesítse a minimumot. A társadalom is, az egyén is. A társadalomból nem lehet kivonulni, legfeljebb egy alacsony szinten is kötődni lehet hozzá. Itt húzódik az egyén jogainak határa. 

     Ha sok pénzt nyernék a lottón, megpróbálnám megvalósítani a hajléktalanszállóra vonatkozó programot. Az egész kormányzat és az egész társadalom átformálására akkor sem lenne erőm. Mindenesetre a fenti gondolatmenetet ajánlom a társadalmi szervezetek és politikai pártok figyelmébe. A hajléktalanprobléma megoldása nem egyszerű, de lépéseket lehet tenni a jó irányban. És ha úgy tetszik, a hajléktalanok és a munkanélküliek eltartása az az ár, amit a kapitalista berendezkedésért fizetünk. Ha erre nincs pénz, akkor vissza kell térni a szocialista viszonyokhoz.

A Normális Magyarország Akciószövetség nem pártként jön létre, hanem a választásokon részt vevő pártok működésének befolyásolására törekszik. Részt vehet benne minden magyar és nem magyar állampolgár, akinek fontos a magyar politika demokratikus működése. Javaslatainkat elküldjük a politikai és a civil szervezetek tagjainak, irányultságtól és tisztségtől függetlenül, arra törekedve, hogy kialakuljon egy olyan konszenzuson alapuló törekvés, amely Magyarország fellendülését elősegítheti.

Főbb célkitűzések:

1. Minél előbb javítani kell a válságban lévő egészségügyet. Le kell állítani a versenysport állami támogatását, az egészség megőrzését és a gyógyítást kell előtérbe helyezni. Reális árak bevezetésével az országban kell tartani a magyar orvosokat. Az adóhivatali adatok révén differenciált térítési rendszert kell kidolgozni (a nagyon gazdagok a teljes összeget fizessék, a nagyon szegények semmit se fizessenek). Az ellátás javítása céljából minél több magántőkét kell bevonni.

2. Döntő előrehaladást kell tenni a "cigánykérdés" megoldása terén. Munkalehetőségeket kell biztosítani azoknak, akik akarnak és tudnak dolgozni. Javítani kell a roma népesség beiskoláztatását és felzárkóztatását. A lopásokat és erőszakos cselekményeket etnikai hovatartozástól függetlenül, az ellenőrzés javításával vissza kell szorítani.

3. Létre kell hozni, illetve ki kell terjeszteni a bejárás nélküli vizsgázás lehetőségét minden erre alkalmas tantárgyban. Javítani kell a könyvtári és az online tanulás feltételeit.

4. A lakosság véleményét online vagy mobiltelefonos felmérések révén minden fontosabb állami intézkedés előtt meg kell ismerni. Kampányok helyett a reális alternatívákat kell kidolgozni szakértői csoportok által (ezekbe külföldi, az államhoz nem kötődő szakértőket is be kell vonni). Biztosítani kell az ügyfélkapuk ingyenes használatát az internetes kávéházakban, könyvtárakban és e-pontokon.

5. Meg kell szüntetni az állami propagandát, a kormányhirdetéseket. Plakátok és média-hirdetések helyett sajtóközleményekre kell szorítkozni. Meg kell szüntetni a sajtó állami befolyásolását. Elő kell segíteni az elektronikus sajtó fejlődését.

6. Az eurót második állami fizetőeszközzé kell nyilvánítani.

7. Az angol nyelvet második hivatalos nyelvvé kell nyilvánítani.

8. Mindenki lehessen magyar állampolgár, felekezeti és etnikai hovatartozástól függetlenül aki beszéli a két államnyelv valamelyikét és aláír egy nyilatkozatot a magyarsággal való sorsközösségről.

9. (pótlólag:) A nyugdíjak egyre nehezebb pénzbeli emelése helyett a konkrét természetbeni támogatás rendszerét is ki kell dolgozni (ingyenes vagy kedvezményes gyógyítás, élelmezés, lakhatás, ruházkodás stb.).

Az országgyűlési választásokon azokat támogatjuk, akik egyetértenek a normális Magyarország megteremtésére kidolgozott fenti pontokkal. A választások után megpróbáljuk befolyásolni, megnyerni a képviselőket a jelzett irányban való tevékenységre.

A Normális Magyarország Akciószövetség rendszeres közleményeket tervez kiadni, amelyekben megfogalmazza álláspontját az időszerű politikai helyzettel kapcsolatban.

.

A politikai mozgalmakhoz csatlakozó egyházak a keresztény pártok bizalmi tőkéjét is lejáratták. (Jó példa a bajorországi CSU, amelyik a demokratikus testvérpártjánál is jobboldalibb.) A KDMP a Fidesz "klerikális szárnya", és a szélsőséges ötleteivel olykor elborzasztja a keresztény híveket is.

A kereszténységnek mindazonáltal lenne még egy esélye Magyarországon. Szocialista, azaz közösségi irányzatként. Nagy igény van a szolidaritásra, a leszakadó rétegek megsegítésére. Ha Jézus ma élne, valószínűleg szocialista lenne (de semmiképp nem klerikális).

Én magam nem látok megdönthetetlen bizonyítékot Isten létezésére, Jézus tanításai azonban annyira egyediek voltak, hogy valakinek, méghozzá egy embernek, egy forradalmi gondolkodónak állnia kellett mögötte. Ha a tanításairól lehántjuk a később rárakódott, nagymértékben feudális jellegű kérget, akkor csupa olyan gondolatot találunk, amelyet ma is megszívlelhetünk. Ezek a gondolatok új lelket önthetnének a politikai gondolkodásunkba is.

Először is tisztázni kell, hogy a szeretet feltétlen, az ellenségeinket is szerethetjük. Vagy legalábbis nem szabad gyűlölnünk. Ha megütik az egyik orcánkat, nem muszáj a másikat is oda tartani, de visszaütni sem. A mennyek országa itt van a földön, és nem kell hozzá "lelki" szegénynek lenni, hogy belépjünk. A szegénység sem kötelező, viszont a materiális értékekhez, a földi javakhoz való ragaszkodás ezen a viláton is megfoszt bennünket a lelki békénktől. Csak úgy valósulhat meg a béke, ha nem kívánjuk el egymástól, amije van, hanem megosztjuk velük, ami nekünk van.

Úgy gondolom, hogy sok magyar ember érzi úgy, hogy az igazi keresztény értékek nélkül ő sem élhet boldogságban és nyugalomban. Ezért értelmét látom annak, hogy valaki felvázoljon egy ilyen perspektívát. Lehet, hogy a bal- és jobboldal terméketlen küzdelme helyett egy erkölcsileg is keresztény Magyarország kereteiben lehetne megvalósítani a boldog és harmonikus jövőt.

Mi legyen a zsidókkal? - kérdezné valaki. A zsidók is keresztény módon élnek, hiszen betartják a Tízparancsolatot, nem gyűlölik a felebarátaikat, segítik embertársaikat. A keresztények csak annyiból térnek el a zsidóktól, hogy jobban hangsúlyozzák a zsidók által is gyakorolt irgalmasságot, szeretetet. Ha úgy tetszik, a kereszténység ugyanannak a vallásnak az elágazása. A zsidók és a nem zsidók kitűnően együtt tudnak élni és dolgozni a közös vallási alap révén.

Jézusnak nem a zsidókkal, hanem az okoskodó, a régi normákat ész nélkül betartó, agresszív farizeusokkal volt baja. De a Jézus kora beli farizeusoknál is rosszabbak voltak a pusztító keresztes hadjáratokat szervező pápák, a boszorkányokat égető "keresztény" hatóságok, a vallásháborúk során egymásnak eső különböző színezetű csoportok, vagy az afrikaiakat és az indiánokat irtó "misszionáriusok". Így hát a keresztény egyházaknak nincs mit azok szemére hányni, akiknek egyetlen bűne, hogy nem ismerték fel Jézusban a Messiást. (Az "isten-gyilkosság" régi vádja eleve abszurd volt, hiszen tudjuk, hogy egy szűk csoport hogyan tudja manipulálni az arctalan tömeget. Jézus megfeszíttetése legfeljebb a főpapok bűne lehet, nem a zsidóké. Vagy talán a fentebb említett bűnökért, tíz milliók haláláért is a keresztények a felelősek?)

Milyen lehetne egy keresztény színezetű szocializmus, illetve egy szocialista színezetű kereszténység?

Az első dolog, amit hangsúlyoznunk kell: az önkéntesség. A történelem bebizonyította, hogy erőszakkal nem lehet senkit sem boldogítani.

Egy másik elv: nem a hatalom megragadására, az egész állam irányítáára kell törekedni, hanem arra, hogy ez a régi-új erkölcsiség érvényesülhessen a különböző nagyságú közösségekben. Hogy ez a közösség (vagy inkább a közösségek láncolata) milyen méretű lehet, azt döntse el az élet! Azt sem zárom ki, hogy területi egységek (egy megye, egy város, egy kerület) helyett az egymásról tudó, egymást támogató csoportok működjenek együtt, akár virtuális hálózatban. Jézus azt mondta, hogy meg kell adni a császárnak, ami a császáré. Ez a mai körülményekre lefordítva annyit tesz, hogy nem kell nyíltan szembefordulni a világi hatalommal, viszont a magunkéval szabadon és helyes módon gazdálkodhatunk. Be kell fizetni az adókat (mint minden más állampolgárnak), de az állam nem szólhat bele, ha a maradékot (ami a miénk) keresztényies módon használjuk fel. Önkéntes alapon, de az eredendő igazságérzetünktől és a minden társunkra kiterjedő szeretettől indíttatva. Ennek a közösségnek egyik legfontosabb dolga a kollektív érdekvédelem. Akárki is gyakorolja az államhatalmat.

Erre a hozzáállásra példa lehetnek az amishok közösségei a XXI. századi Amerikában. Minden kötelezettségüket teljesítik, ismerik a modern életformát is, mégis kitartanak a keresztény és közösségi elveik mellett. A technikai haladást ugyan elutasítják, de a házaikat és a gabonatáraikat közösen építik, az egész falu együtt.

Egy ilyen keresztény szocialista szerveződés támaszkodhatna a Kádár-rendszer iránti nosztalgiára (persze az akkori, elsősorban a félelem által diktált erőszak és pártkontroll nélkül). Nem sértené a szabad vállalkozást, hiszen mindenki abba fekteti a pénzét, amibe akarja, ha ez nem sérti a többiek érdekeit. Nem sértené a demokratikus elveket sem, hiszen minden önkéntes alapon történne. Nem sértené a nemzet érdekeit sem, hiszen aki itt él, velünk dolgozik, osztozik az örömeinkben és bánatainkban, az magától értetődően része a nemzetnek - azaz a keresztény és szocialista nemzeti kisebbségünknek.

.

Amikor ezeket a sorokat írom, még folyik a CEU és a civil szervezetek megmentése érdekében indított tüntetéssorozat. De az ellenzék ereje előbb-utóbb elfogy. Látjuk ezt más ellenállási formák és színterek esetében is. A civil társadalom első számú működésmódja a polgári élet, nem pedig egy demokratikus "permanens forradalom". A kérdés az, hogy hogy lehetne kipihenni magunkat úgy, hogy az ellenállásnak tartós nyoma maradjon.

Már a német megszállási emlékmű építésének idején javasoltam (egy rövid olvasói levélben), hogy az állami emlékmű megakadályozása helyett hozzunk létre egy ellen-emlékművet, pontosabban emléktáblát, amely leleplezi a kormány által sugallt hazugságot (hogy a zsidók halálba küldése kizárólag a németek bűne volt). Ehelyett egy törékeny "eleven emlékmű" jött létre, amelynek állandó őrzésre, egy támogató rendezvény-maratonra van szüksége. És fogy az erő, töredezik az egyetértés.

Aztán jött a Ligetvédők ellenállása a természetromboló betonprojekt ellen. Ez is már túl van a csúcspontján, a harckészség gyengül, az egyetértés megtört. A fák kivágását sikerült lelassítani, de az újabb kormányzati plakátkampány és az időközben elkezdett átalakítások jelzik, hogy előbb-utóbb itt is a kormány brutalitása fog felülkerekedni. Ugyanez látható az Orczy kertben, illetve várható a Római-parti mobilgáttal kapcsolatban is.

Mit tehetünk? Szerintem ezeken a helyeken is stabil emlékek elhelyezése az ésszerű. A Városligetben például elképzelek egy ilyen szövegű emléktáblát: "Az Orbán-kormány környezeti pusztítását a budapestiek 80 %-a ellenezte, és azt a lelkes önkénteseknek több mint egy évig sikerült megakadályozniuk." A Közép-európai Egyetem falán (vagy a helyén) is lehetne egy emléktábla: "Itt működik (működött) a Soros György magyar emberbarát által alapított és az Orbán-kormány által kiüldözött, világszerte híres egyetem". A civil szervezetekkel szemben hozott rendelkezéseket mindegyik szervezetnek a székhelyén lehetne megörökíteni: "A kormány által üldözött közhasznú szervezet." A kisegyházak felvehetnék a nevükbe: "A kormány által egyházként el nem ismert egyház".

Valaki azt mondhatná, hogy ezeket az emléktáblákat előbb-utóbb úgyis eltávolítanák. Lehet. De azokat meg lehet újítani, a tartalmuk graffiti formájában is vissza-visszatérhet. A lényeg, hogy érzékeltessük: az említett társadalom-ellenes döntésekkel kapcsolatban megvan, és tartós a különvéleményünk. Amely valójában a társadalom többségének véleménye.

Az ellenállás egyes formáit úgy kellene abbahagyni, hogy az erőnk ne forgácsolódjék szét, és az ellenállásunknak is nyoma maradjon. A szembenállás egyes aktusai nem tarthatnak örökké, de az ellenállás szelleme igen.

.

Korábban már írtam arról, hogy a Jobbikot hogyan lehetne "megszelídíteni".

http://nepszava.hu/cikk/1113155-megszeliditheto-e-a-jobbik

Akkor feltételeztem, hogy egy erős demokratikus ellenzék esetleg integrálni tudná a szélsőséges párt szavazóit, amennyiben az általuk felvetett kérdésekre ("cigány bűnözés", "háttérhatalom", "migránsválság" stb.) demokratikus válaszokat adnánk.

Azóta romlott a helyzet. A demokratikus oldal tovább aprózódott, a Jobbik mögé pedig beállt Simicska Lajos, a maga súlyos milliárdjaival. A "lopós" plakátsorozat máris nagy visszhangot váltott ki, és fennáll az esélye egy jobbra tolódásnak. Tehát már nem annyira integrálásról, mint inkább igazodásról lehet szó.

A Jobbik választása a rosszabbik választás lenne, de a politika mindenképpen választásra kényszerít. És még nincs minden elveszve. A demokraták feltételeket szabhatnak a Jobbik esetleges támogatásához. Ehhez is a fenti kérdésekre adott demokratikus válaszokra van szükség. (Természetesen a pártviszonyoktól függetlenül is, a demokratikus oldal jól felfogott saját érdekében.)

El tudok képzelni egy olyan közös platformot, amely erősíti a közbiztonságot (de egyben radikálisan javítja a roma népesség életviszonyait), felzárkóztató képzéssel segíti azokat, akik a mostoha családi körülményeik miatt nem tudnak helytállni az iskolában és a munkahelyen ( a "háttérhatalom" állítólagos kegyeltjeivel szemben), továbbá alternatívát dolgoz ki a menekültek magyarrá válására (ezt szabva feltételül a befogadásukhoz). Ezekről a programelemekről lehet vitatkozni, de azon aligha, hogy ha nem teszünk semmit, akkor a Jobbik ölébe hullhat az ország, hiszen a Fidesszel szembeni ellenérzéseket, jelenleg úgy tűnik, a szélsőjobb tudja a legeredményesebben megtestesíteni. (És vannak valóságos közös érdekek: a korrupciós ügyek feltárása, a kétharmados törvények ügye, a szükségállapot bevezetésének elkerülése, a sajtószabadság védelme.)

A steril demokratikus hozzáállásnak nem kedvez a "csillagok" (Putyin, Trump stb.) állása. A politikában is a részvétel a fontos, nem a győzelem. Csak ha aktívan részt veszünk a politika alakításában, akkor tudjuk előremozdítani a saját céljainkat (az összlakosság valóságos érdekeit értve ez alatt). A Jobbikkal való kényszerű összefogás a rosszabbik választás. De még mindig jobb, mint hosszú időre partvonalon kívül kerülni - mint ahogy a lengyel baloldallal történt.

Nyögvenyelősen halad és kudarccal fenyeget a 2018-as országgyűlési választások előtti ellenzéki összefogás. Úgy tűnik, mindenki továbbra is a saját pozícióiért küzd, a közös érdekek háttérbe szorulnak.

Pedig a megoldás Kolumbusz tojása. Jelen pillanatban a demokratikus oldalon egyetlen potens párt létezik, az MSZP. A programok egyeztetése helyett belőle kellene népfrontot csinálni.

Egy Fidesz által uralt parlamentben semmi jelentősége a szavazási arányoknak, közömbös, hogy a mindenképpen elfogadott törvényjavaslatokat hárman vagy tizenhárman utasítják el. Ami elvileg számít, az a parlamenti jegyzőkönyv, későbbi korok okulására. Hogy minden politikai erő kifejthesse álláspontját az adott kérdésről. Ehhez pedig elég irányzatonként egy képviselő.

Javaslatom lényege: az MSZP vegye fel a listájára a többi ellenzéki párt egy-egy szószólóját, és ezzel biztosítsa, hogy ők automatikusan bejussanak. Ahogy a lényegében párt nélküli liberális Fodor Gábor jutott be 2014-ben, az összefogás listáján. Ugyanígy most felkerülhetne Bokros Lajos, Kuncze Gábor, Juhász Péter, sőt, Fekete Győr András is. És a DK egy vezetőségi tagja (esetleg ki lehetne kötni, hogy az ne a sok szavazót taszító Gyurcsány Ferenc legyen).

A programok egyeztetésére egyáltalán nincs szükség, hiszen minden képviselő a saját lelkiismerete szerint szavazna, és a saját pártjának a nézeteit hangoztatná. Legfeljebb abban egyezhetnének meg, hogy megpróbálnak mindannyian egy demokratikus platformon maradni.

Mi lenne a képviselői fizetésekkel? Erről a jelöltek előre megállapodnának. A pénzt összedobnák, és aszerint osztanák újra, hogy melyik párt mennyivel járult hozzá a közös költségekhez. Ez a kis pártok számára is előnyös lenne, hiszen nem kellene költeniük az arculatépítési kampányra. Minden forintot a közös cél elérésére fordíthatnának. Amikor már a jelöltjük bejutott, attól kezdve nyugodtan harcolhatnának egymás ellen is, hiszen a parlamenti munkában ennek semmi jelentősége nem lenne. A lényeg, hogy a saját pártjuk álláspontját képviselhessék, és a hozzászólásaiknak nyoma maradjon a jegyzőkönyvben.

Mi az alternatívájuk? A külön indulás. Némelyik így is bejutna (a DK biztosan, a többiek sorsa kérdéses), de a nagy erőfeszítésük (és eladósodásuk) ellenére sem jutnának semmire. És vajon érdemes-e mindent beleadni egy Együtt- vagy PM-aktivistának azért, hogy egy jelöltjük esetleg megszerezhesse a parlamenti bársonyszéket?

És mi van, ha az MSZP-nek nem tetszik ez az ajánlat? Akkor a sok kis párt itt is, ott is lecsippent a valószínű képviselői helyeiből, és a mostaninál is kevesebb mandátuma lesz. Mindenki jobban jár a népfrontos taktikával. 

Egy népfront természetesen nem működhet tisztán baloldali alapon. A Botka László által nemrég meghirdetett markánsan baloldali programnak ("fizessenek a gazdagok!") épp az ellenkezőjére lenne szükség. Fel kellene vetni minden olyan kérdést, amely jelenleg foglalkoztatja a jobboldalt (például "cigány bűnözés", menekültkérdés, a nemzeti szuverenitás kérdése stb.), és demokratikus válaszokat kell adni rájuk (fokozott birtokvédelem, kiterjesztett kamerázás, ugyanakkor több munkalehetőség, egyes lakosságcsoportok felzárkóztatásának és a menekültek integrációjának elősegítése stb.).

Arra kell csak nagyon vigyázni, hogy a kormánypárt egyetlen szavazáson se szerezhessen kétharmados többséget. Meggyőződésem, hogy a Fidesz azért tett minden fontosabb törvényt kétharmadossá, mert félt attól, hogy a következő választást elveszíti. Ettől már (sajnos) nem kell félnie. Ezért az első adandó alkalommal közönséges (többségi) törvénnyé fogja változtatni a legtöbb kétharmados törvényt. Ezt az átváltást mindenképpen meg kell akadályoznia az ellenzéknek.

Ennek érdekében esetenként a Jobbikkal is együtt kell működni. Legalább az ilyen ügyekben. Ameddig a két jobboldali párt tényleges fúziója létre nem jön, addig a Jobbiknak is van félnivalója.

Mi lenne ennek a népfronttá kitágított MSZP-nek a politikai célja? Biztosítani, hogy a Fidesz hatásköre a direkt politikai hatalomra korlátozódjék. Az állam vonuljon ki az oktatásügyből, a tudományok és művészetek irányításából! Nagyobb szabadságot kell adni az egészségügy célszerű működtetéséhez.

Ez egyfajta kiegyezést jelentene. Legyen a politikai hatalom a Fideszé (mindörökké, ámen), de a társadalom élvezzen valamiféle autonómiát a politikával nem, vagy kevésbé érintkező területeken. Egy újabb Bethlen-Peyer paktumra lenne szükség. (1921-ben, a fehérterror után a szocáldemokraták megegyeztek a miniszterelnökkel, hogy a mozgalmi munkájuk megkurtítása révén legálisan működhetnek.) Az új felfogású, népfrontos, "fékezett habzású" MSZP-vel létrejönne a Peyer-féle ajánlat modern változata. Most már csak az új Bethlent kellene megtalálni. Kérdés, hogy Orbán Viktor el tudná-e játszani az akkori miniszterelnök szerepét - a hosszú időre biztosított hatalma kedvéért. Eddig nem sok jelét adta a konszolidációs hajlamának.

Mennyivel jobban jártunk volna, ha nem Puskást tekinti gyerekkorában példaképnek, hanem a kapus Grosics Gyulát vagy a középpályás, védekezni is tudó Bozsik Józsefet!

Ez csak egy gondolatkísérlet. És feltételezi, hogy egyszer majd demokratikus kormányunk lesz, amelyik átláthatóvá teszi a gazdaságot, a közpénz nem veszíti el közpénz jellegét, és hogy a kormányzatnak nem lesz módja elvenni a vagyonunkat. (Ebből is látható, hogy itt egy futurológiai eszmefuttatásról lesz szó.)

Mi lenne, ha a Magyarországon megkeresett jövedelmet csak Magyarországon lehetne elkölteni? Mindenért banki átutalással fizetnénk, magyar bankból magyar bankba. Az importért is, azáltal, hogy a külföldi cégeknek is itt kellene nyitniuk egy fiókot. Egy csapásra megszűnne (vagy nagy mértékben zsugorodna) a fekete gazdaság, hiszen minden a NAV szemei előtt történne.

Persze a zsiványok áttérhetnének az euróval vagy dollárral való üzletelésre, de az megnövelné az országon belüli valutamennyiséget.

Az elektronikus fizetésre való áttérés egyszerűen megoldható lenne azzal, hogy a jegybank megszűnik új bankjegyet nyomtatni. Az elhasználódott bankjegyeket kivonnák, az értéküket pedig hozzáadnák egy virtuális betéthez. Ahogy a forgalomban lévő készpénz mennyisége csökken, úgy állnánk át az online pénztárgépekre és a kártyás fizetésre. Már most is kártyával fizethetünk a nagyobb áruházakban, utazáskor, éttermekben és szállodákban, és bevezetik a helyi közlekedésnél, parkolásnál is.

Ameddig nem lehet teljesen kivonni a készpénzt, addig magunknál tarthatnánk egy bizonyos "zsebpénzt", mondjuk az éves adózó jövedelmünkkel arányosan 1-2 százaléknyit, a kisebb vásárlásokra.

Korábban már felvetettem, hogy a többkulcsos adó helyett (ami ténylegesen elvonná a nagyon gazdagok extra jövedelmét) beruházási kényszert kellene érvényesíteni. Az extra jövedelmet csak új munkahelyek létesítésére, a régiek megtartására lehetne fordítani. Ennek haszna a tulajdonost illetné, de az egész gazdaságunk profitálna belőle. A jövedelem off-shore cégekbe való kijuttatását eleve korlátozná ez a rendszer, hiszen az off-shore cég is csak egy magyarországi pénzintézeten keresztül kaphatná meg a pénzt.

Mivel járna ez a pénzügyi politika? Meggyorsulna a belföldi pénzforgalom, több lenne a hazai beruházás, átlátható a pénzmozgás. Mindenki jól járna - kivéve a spekulánsokat.

Érdemes lenne elgondolkodni rajta.

Töménytelen energiát pazarol a demokratikus ellenzék annak a problémának a megoldására, hogy hogyan tudná növelni a szavazótáborát azokkal, akik jelenleg a Jobbikra, a Fideszre szavaznak, vagy kedvenc párt híján el sem mennek szavazni. A megoldás pedig kézenfekvő. Foglalkozni kell azokkal a kérdésekkel, amelyek őket foglalkoztatják. Ezekre demokratikus válaszokat is lehet adni. Sok ilyen kérdés van, itt csak néhányra utalok.

Az a választói réteg, amelyet meg kellene nyerni, a következő jellemzőkkel rendelkezik: nacionalista (magyarság-központú), idegengyűlölő (vagy legalábbis fél a nem magyaroktól), kockázatkerülő (emiatt nem akar maga gondoskodni a sorsáról, hanem az állam segítségét igényli, szociális biztonsággal, központi ellátással, az egyéni boldogulás helyett), továbbá konzervatív (ami jó volt az apáinak, nagyapáinak, azt tartja ő is példaképének). Mindehhez kapcsolódnak egyéb fóbiák: a cigánygyűlölet, a melegek elítélése, a zsidókkal szembeni bizalmatlanság, az erős, kardoskodó-hepciáskodó nőktől való félelem, továbbá olyan önbizalomnövelő legendák, mint a magyarság ősi jellege (minden fontos dolgot mi találtunk fel, a kocsitól a gatyáig, a rovásírásunkat ősember-barlangokban is megtalálták) s a többi. Ezek az elképzelések tükrözik a félelmet a jövőtől, amely félelem ellen csak egy erős keresztény állam, a nép törekvéseit megvalósító, tekintélyes vezető a biztosíték.

A fenti leírás egy bizonytalan, dicsőségre vágyó, de azt maga kivívni nem tudó, ha nem is - Kertész Ákos szavaival - genetikailag szolgalelkű, de a történelem folyamán azzá szocializálódott népre utal. Ezen az attitűdön nehéz változtatni, de fel lehetne mutatni olyan válaszokat, amelyek foglalkoznak ennek a domináns lakossági csoportnak a kételyeivel, beidegződéseivel, miközben arra is reményt adnak, hogy változtasson a sorsán. A jobboldal felé kell nyitni, de megmaradva az arany középúton.

A problémák közül vegyünk szemügyre néhányat!

Nacionalizmus, nemzetféltés."A magyar szorgalmasabb, mint a szlovák, a román vagy az ukrán, viszont ezt nem viszi túlzásba, mint a sváb. A magyar okos, de nem olyan ravasz, mint a zsidó. A magyar gerinces, de nem olyan ész nélkül rendkövető, mint a német. A magyar szabadságszerető, de megvan a magához való esze." Nos, ezekből a sztereotípiából ki lehetne gyúrni egy olyan korszerű magyarságeszményt, amelyik a meglévő erényekre épít, de minden eleme előre mutat.

Azt tekintsük magyarnak, aki szorgalmas, okos, gerinces és együttműködő - együttműködik a többi magyarral és a "szomszédokkal" egyaránt. Mivel az egész történelmünk azt bizonyítja, hogy a magyar egy kevert nép (a finnugoroktól a bolgárokon, törökökön, szlávokon és betelepített németeken, ide letelepült zsidókon és ide vándorolt cigányokon keresztül az újabb korban betelepülő kínaiakig, vietnamiakig, arabokig, itt maradt fekete diákokig), mindenkit magyarnak tekinthetünk, aki egy korszerű magyarság-eszménnyel azonosulni akar és képes. Aki megtanul magyarul, elsajátítja a magyar kultúrát, és kiveszi részét a közös munkából. (Persze nem ártana egy füst alatt angolul is megtanulni, hogy a külföldiek is megértsenek bennünket.) Nem az öltözködésen múlik, hiszen ha a Pest környéki svábok hordhatnak fejkendőt és az erdélyi árusok széles karimájú szalmakalapot, a cigányasszonyok pedig (szerte a világon) színes szoknyákat, akkor miért ne tudnánk elviselni a muszlimok kendőjét vagy az afrikaiak színes fejfedőit? És nem is a valláson múlik, hiszen ha büszkék vagyunk a Vatikánnal dacoló református hagyományainkra (Horthy Miklós is református volt), akkor miért ne fogadhatnánk el a zsidókat és a muszlimokat (akikkel közös Istenben hiszünk, ráadásul a muszlimok még Jézus prófétaságát is elfogadják)? A kínaiak, vietnamiak, koreaiak nélkül pedig megbénulna a magyar kiskereskedelem.

És senki sem állíthatja, hogy ők nem szorgalmasak vagy hogy nem akarnak gyereket. A Magyarországon született, magyar óvodába járó, magyar dalocskákat tanuló kínai származású gyereknél mennyivel magyarabb az, akinek már a szülei is itt születtek? Legyen mindenki magyar! (Ha olyan jó magyarnak lenni, mint ahogy sokan állítják.)

Jelentősebb problémák csak a cigányokkal lehetnek, akiknek a vándorhagyományai évszázadok óta fékezik a domináns népbe való beolvadásukat. Sokan integrálódnak, keményen dolgoznak, és a magyarság népesedési fogyását talán épp ők tudnák megállítani. Csak ehhez el kellene őket fogadni teljes jogú magyaroknak. A temperamentumos viselkedés, a magántulajdon laza kezelése (magyarul: az ordítozás és a lopás) olyan csoporttulajdonságok, amelyeket kívülről nehezen lehet megváltoztatni. Ehhez szükség van egy erős roma értelmiség kialakulására, amelynek viszont a roma pedagógusképzés és a közösségen belüli magatartási nevelés a kulcsa. Adjunk munkát a cigányoknak, és követeljük meg tőlük a kulturált viselkedést! Egy ilyen kampány természetesen az önző módon megnyilvánuló, másokat megbotránkoztató nem cigányokat is arra késztethetné, hogy normálisabban viselkedjenek.

Kell polgárőrség, és kellenek a térfigyelő kamerák, de a mindenféle bűnözés és a (futball)huliganizmus ellen, nem pedig a roma népesség "megfékezésére". Ha több roma tudna munkához jutni (és szerintem akár a 100 százalék is lehet a cél), akkor kevesebben fognak bűnözni rászorultságuk miatt.

A magyar eredetlegendákat és hagyományokat az iskolában is ekként lehetne tanítani: legendaként és hagyományként. Én a rovásírást is bevezetném az iskolában - intellektuális gyakorlatként. (Hangsúlyozva, hogy lám, a héber és az arab írás is jobbról balra halad.) Csak annak nincs értelme, hogy a helységnévtáblákat így írjuk ki, hiszen senkitől sem várhatjuk el, hogy játékból megtanulja.

Én még abban sem látnék leküzdhetetlen problémát, hogy a magyarság finnugor eredetét is a feltevések szintjére süllyesszük le. Kinek ártanánk vele? Nem az a lényeg, hogy kik voltunk és honnan jöttünk, hanem az, hogy most kik vagyunk, és Közép-Európában mi a dolgunk. Az - orbáni megfogalmazásban - "félázsiai nép" is be tud illeszkedni Európába, méghozzá anélkül, hogy mindjárt a maga vállára venné az európai keresztény kultúra megvédésének feladatát.

Hogy a fentieket formalizáljuk, felvetem egy "magyar eskü" vagy "magyar hitvallás" kötelező letételét. Abban benne lennének mindazok a pozitívumok, amelyeket magunknak tulajdonítunk (vállalás formájában), és elhatárolódnánk minden olyan rossztól, amelyeket mások tulajdonítanak nekünk. Aki ezt az esküt leteszi, azon számon is kérhető lenne, ha nem "magyarhoz méltóan" viselkedik.

Szociális biztonság.Azoknak az állampolgároknak a számára, akik félnek az egyéni kockázatvállalástól, korlátozott mértékben fel lehetne eleveníteni az állami szektort. Ez mindenkinek biztosítaná a hasznos munkát és némi fizetést. Olyan vállalatokat, intézményeket kellene létrehozni, amelyekben közhasznú termelés és szolgáltatás folyik, és a gazdasági céljuk nem a profit maximalizálása, hanem a veszteség minimalizálása. Nem az utcát kellene söprögetni (bár minden munkahelyen önerőből gondoskodni kellene a rend és tisztaság fenntartásáról). A feltétel nélküli alapjövedelem eszméje kiutat mutat a szegénységből, de a teljes foglalkoztatottság némi büszkeséget, tartást is adna. Az alacsony fizetésekért kárpótolhatna az üzemi és iskolai étkeztetés, a ruhakiutalás és az üzemi orvos. Ez a szocialista hagyományok felelevenítését jelentené, anélkül, hogy a szabad vállalkozás lehetősége csorbulna. A kapitalizmuson belüli szocialista "melléküzemág". Érdemes lenne gondolkodni rajta.

Másság. A lakosság akkor is lehet sokféle, ha - a jobboldali kívánságoknak engedve - megkülönböztetjük őket nem, vallás vagy szexuális preferenciák alapján. Ez ugyanis történhet pozitív módon is. Nem a kisebbségeket kell üldözni, hanem a többséget előnyben részesíteni. Érezhetnék magukat kiemelve a heteroszexuálisok és a keresztények vagy azok, akik gyermeket vállalnak. Akik - a jobboldal szerint - hordozzák ennek a nemzetnek a sorsát. (Lehetne például egy "keresztény méltóság napja".) A feministákkal kapcsolatos ellenérzéseket nehéz kezelni pozitív diszkriminációval (hiszen a férfiak enélkül is domináns helyzetben vannak), de hangsúlyosabban védeni lehetne azokat a férfiakat, akik egy válás során elveszítik a lakást, a gyerekeket, és olykor évtizedekig jelentős tartásdíjat kell fizetniük.

Értékvédelem. A konzervatív eszme legfontosabb eleme az értékek védelme. Nem az a fontos, hogy semmi se változzék, hiszen alkalmazkodni kell a mindenkori körülményekhez, a reformok pedig ezt az alkalmazkodást segítik. Amit értéknek tartunk (erkölcsben, jellemben, viselkedésben, gondolkodásban vagy a művészetekben), azt nem szabad veszni hagyni. A kormány- és rendszerváltozások során gyakran eldobják a régi értékeket, holott ezek nagy része változatlanul tovább élhetne. Nevetséges az, ami az utcák oda-vissza átkeresztelésével történt. Mintha ez lett volna a legfontosabb. Ami egyszer felépült, és működik, azt akkor is meg kell tartani, ha egy régebbi gondolkodás vagy ízlés terméke. Az új épületek, szobrok, üzemek lehetőség szerint olyan területeken épüljenek fel, ahol semmit sem kell miattuk lebontani.

A fentieket összefoglalva, egy olyan irányvonalat szeretnék látni a politikai palettán, amely - a demokratikus alapértékek hangsúlyozása mellett - a magyarságot erősíti, a közbiztonságot és a kulturált viselkedést népszerűsíti, a szociális biztonságot növeli, minden értéket óv a pusztulástól, miközben szabadon hagyja a reformok lehetőségét is. Egy ilyen átfogó programot feltehetően a jobboldali beállítottságú szavazók is elfogadnának, és nem a Fideszre vagy a Jobbikra adnák a voksukat, -jobb híján.

És mi legyen a jelenlegi pártokkal, azok "levitézlett" vezetőivel? Egy új alakzat könnyen felszippanthatná a szimpatizánsokat. A hitelüket vesztett, de gazdag tapasztalattal rendelkező régi vezetőkről sem mondanék le. A jövőért folyó harcban ők is lehetnének  dolgos közkatonák.

Ennek az új alakzatnak persze csak akkor van esélye a győzelemre (vagy legalábbis a demokrata érzelmű lakosság megfelelő képviseletére), ha minden társadalmi réteg érdekeit számításba veszi és harmonizálja. (Még az sem baj, ha a programja emiatt eklektikus lesz, hiszen mindenki csak a saját céljainak megfelelő intézkedéseket kéri számon.)

A Momentum túlságosan elhatárolódó, az újonnan jöttek gőgjével. Ez nem nyerő taktika, és könnyen az LMP sorsára juthat. Botka László programját is egyoldalúnak érzem, amikor az eddigieknél szorosabbra akarja vonni a baloldali tábort. Az már kevés. Nyitni kell a jobboldali meggyőződésűek felé is.

.

A részletes, szakmai programok előtt nem árt összefoglalni a legáltalánosabb célkitűzéseket. A magam részéről az alábbiakat javaslom részletesebben kidolgozni annak érdekében, hogy egy demokratikus Magyarország mielőbb  visszakerüljön a normális pályára.

1. Az egészségügy reformja keretében növelni kell az orvosok és egészségügyi dolgozók bérezését, lassítani a nyugatra vándorlásukat.

2. Minden állampolgárnak biztosítani kell a munkahelyet, a lakhelyet, ruházatot és ennivalót. Az önkormányzatok hatáskörébe tartozó, sok helyen a helyi kiskirálytól való függéssel járó közmunka-program helyett állami munkahelyeket kell teremteni. Ezeknél nem a profitmaximálásra kell törekedni, hanem arra, hogy eltartsák magukat.

3. Minden tehetséges fiatalnak biztosítani kell az ingyen oktatást. Az oktatási intézmények fenntartásában meg kell osztani a feladatokat és kötelezettségeket az országos hivatal és az önkormányzatok között.

4. A világon élő minden magyarnak jogi védelmet kell biztosítani.

5. Elő kell mozdítani a cigányok integrációját, munkához kell juttatni őket. A bűnözést az okok kiküszöbölésével és az ellenőrzés fokozásával kívánjuk csökkenteni.

6. Minden fontos döntés előtt ki kell kérni az állampolgárok véleményét. Meg kell teremteni ennek műszaki és logisztikai lehetőségeit.

7. A politika nem szólhat bele a gazdasági folyamatokba, a gazdaság ügyeit rá kell bízni a szakemberekre. A munkavállalók és a munkaadók érdekeinek ésszerű harmonizálására vissza kell állítani az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.

8. Vissza kell állítani a progresszív adórendszert. A nagyon gazdagok akkor kapjanak mentességet a magas százalékú jövedelemadó alól, ha a jövedelmük bizonyos részét Magyarországon belül, a hazai vállalkozások fellendítése érdekében költik el, illetve elősegítik új munkahelyeket teremtését.

9. Az egyházakat a közjót szolgáló tevékenységükhöz mérten kell támogatni.

10. Vissza kell állítani a teljes sajtószabadságot, egy megújult közszolgálati média segítségével mindenkihez el kell juttatni a világ legfontosabb híreit.Meg kell szüntetni azt a káros gyakorlatot, hogy a kormányzat egyes médiumokat állami hirdetésekkel támogat. Az állami hirdetéseket és önfényező reklámot be kell tiltani.

11. Széleskörű konzultációk révén és nemzetközi szakértők bevonásával új, korszerű alkotmányt kell kidolgozni, addig pedig vissza kell állítani a legutolsó törvényes alkotmányunkat. Meg kell szüntetni a visszamenőleges törvénykezést és az egyes csoportoknak kedvező, illetve sújtó különleges törvényeket. Vissza kell állítani az Alkotmánybíróság eredeti jogköreit.

12. Meg kell szüntetni az Európai Unió elleni, értelmetlen „szabadságharcot", hozzá kell járulnunk az európai integráció megerősítéséhez, a kölcsönös előnyök alapján együtt kell működni a világ minden országával.

* * * * * * *

Mindezek arra az időszakra vonatkoznak, amikor a jelenlegi illiberális kormányzat megbukik, és lehetőség lesz a teljes gazdasági, politikai és kulturális megújulásra. De egy átmeneti, minimális programot is meg kell fogalmazni, amelyet addig is követni lehet, ameddig Magyarország vissza nem tér a normális pályájára. Ez az "alternatív Magyarország" programja, amelyet külön fejtünk ki.

.

Az elgondolás lényege, hogy a kormánnyal nem szembeszállva, de az állami politikát némileg ignorálva egy saját közösséget, végső soron egy másik államot építhetnénk. A saját erőnkből, de a demokratikus világ támogatásával.

Ennek a tevékenységnek mintapéldája volt a menekültek segítése. Az állami szervek mindent elkövettek, hogy a lakosság féljen tőlük, gyűlölje őket, és gyűlölje mindazokat, akik ételt, gyógyszert, jogi segítséget adnak nekik. Az önkéntesek azonban nem az állami propagandára, hanem a szívükre hallgattak, és megszervezték a menekült-ellátást, egyben megmentve a magyarok pozitív hírnevét. Emberek voltak az embertelenségben.

A hazai szegények segítésében ugyanez a hozzáállás figyelhető meg, csak ezen a téren az állami ellenpropaganda helyett inkább részvétlenséggel, közömbösséggel találkozhatunk.

Sok más terület is az önkéntesek segítségére vár. A kórházakban nincs elég személyzet, alacsony az ápolók fizetése, mind több orvos vándorol ki, nemcsak a magasabb fizetések miatt, hanem azért is, mert ott inkább emberszámba veszik őket.

Az állam az oktatásügyet az ötvenes évek pártirányításához próbálja visszaterelni, a Klik és a kamara segítségével teljes ellenőrzésre törekszik, a pedagógusok elégedetlenségét részben megosztással, részben fegyelmi eszközökkel töri le.

A vasárnapi nyitvatartás korlátozásával és a népesedéspolitikai tervekkel beleszóltak a magánéletünkbe is. Ők akarják eldönteni, hogy ki, mikor, hol és kitől vásároljon, illetve, hogy mennyi gyerek szülessen.

Mindezekre válaszul kialakulhatna egy országos szerveződés, amelynek révén kezünkbe vehetnénk a saját életünk irányítását. Legalább részben, de talán egyre nagyobb mértékben. Létrejöhetne, meggyökeresedhetne és fejlődhetne egy másik, "népi" Magyarország, amelyik nem az uralmon lévőket, hanem bennünket szolgálna. És amelyik a végén egyszerűen (és minden erőszak nélkül) "levedlené" a mostani államburkot, és "igazi", valóságos állammá, a mi saját államunkká válhatna.

Hogy ez az alternatív Magyarország milyen lehetne, az a közös gondolkodásunkon és cselekvésünkön múlik. Kezdetnek, vitaalapként a következőket javaslom.

1. Folytassuk a menekültek és a szegények támogatását! Az ezen a területen működő önkéntes szervezetek hozzanak létre egy koordináló szervet, amelyik a "hivatásos" segélyszervezetekkel (baptisták, Vörös Kereszt stb.) együtt, a lehető leghatékonyabban kezeli az adományok összegyűjtését és elosztását!

2. Mérjük fel a hajléktalan-ellátás helyzetét, keressünk felhasználható lakhelyeket (például kihasználatlan önkormányzati épületeket, elhagyott magánlakásokat), keressük meg azokat a módokat, ahogyan ezek a szálláshelyek biztonságosan és egészségesen működtethetők! (Szükség lenne például biztonsági őrök és ápolók, a mentális esetek kezelésében járatos szakemberek toborzására.)

3. A kórházakban segítsenek önkéntesek, minden olyan munkafolyamatban, amelyik nem igényel kifejezett egészségügyi képzettséget!

4. Az iskolákban a szülők vállaljanak kirándulás-szervezést, sport-edzőséget, iskolán kívüli korrepetálást és olyan szakköri munkát, amely kiegészíti és egyensúlyba hozza az iskolai kötelező tanterv egyoldalúságát!

5. Szervezzük meg az információk eljuttatását mindenkihez (internetes fórumokon, e-mailben, sms-ben, szórólapokon, köztéri hirdetményeken, lakossági fórumokon stb.)!

6. Gyüjtsük össze a lakossági igényeket (közösségi postaládákban, leadási pontokon), és egyrészt továbbítsuk a döntéshozókhoz, másrészt fontoljuk meg, hogy mi magunk mit tudnánk tenni az ügyben!

7. Teremtsük meg a fenti tevékenységek anyagi alapját! Létrehozhatnánk egy jövedelemkiegészítő alapot is, amelynek révén segíthetnénk a legrosszabb anyagi helyzetben lévő egészségügyi dolgozókat. Létrehozhatunk adományvonalakat és számlákat, de ne mondjunk le arról se, hogy külföldi (uniós, európai, amerikai és más országokból érkező) támogatást is elfogadjunk, illetve kérjünk, a magyarországi demokrácia önvédelme, valamint a magyar lakosság túlélése érdekében, az ENSZ és az Európai Unió szellemisége nevében, függetlenül attól, hogy mit gondol erről a kormány. (A mindenkori kormány. Ez az alternatív Magyarország ugyanis nem az Orbán-kormán ellen irányulna, hanem annak érdekében, hogy a saját országunkban úgy élhessünk, ahogy mi akarunk, akármilyen színezetű kormány is van hatalmon.)

A lényeg tehát nem a politikai ellenállás, hanem az, hogy gondoskodjunk magunkról. Ha már az állam nem gondoskodik rólunk. (A mostani állam például stadionokat épít, és olimpiát akar szervezni.) Az egyetlen "ellenzéki" elem ebben az lehetne, hogy miközben mi oldjuk meg a problémáinkat, utalhatunk arra, hogy ez valójában az állam dolga lenne, tehát az államot kell megváltoztatni ahhoz, hogy amit mi alkalmilag adni tudunk, arra biztosan lehessen számítani. ("Ha jobban, szabadabban akarsz élni, váltsd le a kormányzó pártokat!")

Egy önkényuralmi kormány minden önszerveződés megbénítására törekszik, de rajtunk múlik, hogy ez mennyire sikerül.